Jövőre is kitart a reálbér-emelkedés


2015. aug 19. írta: Magyar Takarék

Júniusban 3,6 százalékkal nőttek a bruttó és a nettó bérek, míg a reálbérek 3, a közfoglalkoztatottakat nem tekintve pedig több mint 4 százalékkal emelkedtek. A Takarékbank várakozásai szerint idén és jövőre mintegy 3,5, illetve 3 százalékkal tovább erősödhet a reálbér.

A versenyszférában 4,1 százalékra gyorsult a bérnövekedés, míg a havi rendszeres bérnövekedés 4,1 százalékos volt a nyár első hónapjában. A költségvetési szférában a bérek közfoglalkoztatottak nélkül számolva 4,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

Az alkalmazásban állók létszáma a nemzetgazdaságban 3,2 százalékkal gyarapodott, a létszámnövekedés a közmunkaprogramok nélkül is elérte a 2 százalékot. Kedvező, hogy a vállalkozásoknál 2,4 százalékkal többen álltak alkalmazásban, mint tavaly ilyenkor, ami a versenyszféra fokozódó munkaerő keresletét tükrözi - fogalmazott Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője.

Tavaly összességében 3 százalékkal emelkedtek a bruttó és nettó bérek, azonban a közfoglalkoztatottak nélkül 4,9 százalékkal, ami 5 százalékot kissé meghaladó reálbér növekedést eredményezett. Idén a 4 százalék körüli átlagos bérnövekedés és a várhatóan 0,3 százalék közeli infláció hatására 3,5 százalékkal nőhetnek a reálbérek. Az ütem az év vége felé az infláció élénkülése miatt lassulhat. A Takarékbank elemzői jövőre szintén 4 százalékos bruttó béremelkedésre számítanak, ami az adóváltozások miatt 5,5 százalékos nettó bérnövekedést eredményezhet, így a várt 2,5 százalékos infláció mellett 3 százalékkal erősödhet a nettó reálbér.

Idén a reálbérek és a foglalkoztatási helyzet javulása mellett a devizahitelek elszámolása is gyarapítja az elkölthető jövedelmet, így idén a háztartások fogyasztásának kissé 3 százalék feletti növekedésére lehet számítani. Az elmúlt években elhalasztott fogyasztás, a mérlegkiigazítási folyamat előrehaladása, valamint a háztartások nettó pénzügyi vagyonának rekordszintre emelkedése miatt azonban nem kizárt ennél magasabb ütemű növekedés sem, ami hozzájárulhat a hazai GDP-növekedés második félévi gyorsulásához is.

berek_blog_1.jpg

Szólj hozzá

suppan gergely makorgazdaság