Még göröngyös út vár Görögországra


2015. júl 16. írta: Takarék

A görög parlament nagy többséggel megszavazta csütörtök hajnalban azokat a megszorító intézkedéseket, amelyeket a nemzetközi hitelezők követelnek Athéntól a harmadik pénzügyi mentőcsomagról szóló tárgyalások megkezdéséért cserébe. Ennek ellenére továbbra is göröngyös út áll Görögország előtt, mire megkaphatja a mentőcsomagot - kommentálta a hírt Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője.

A parlament pozitív állásfoglalása alapfeltétele volt az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) által nyújtott támogatással kapcsolatos tárgyalások megkezdésének. Suppan ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy noha a csomag mellett 229-en, míg ellene 64-en szavaztak, azonban a nagyobbik kormánypártból (Sziriza) 38-an nem támogatták a javaslatokat, ami megkérdőjelezheti a kormány működését, mivel így elveszett a kormánytöbbség a parlamentben. A tárgyalások megkezdéséhez még hat euróövezeti tagállam parlamentjének is voksolnia kell, köztük az igen kritikus holland, finn és észt parlamentnek is, ugyanakkor feltehetően a német alsóház megszavazza a tárgyalások megkezdését.

Az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön dönt a görög bankrendszernek nyújtott likviditási gyorssegélyről (ELA), valamint igen gyorsan meg kell állapodni az átmeneti finanszírozásról is, mielőtt hétfőn az EKB felé lejár egy 3,5 milliárd eurónyi görög tartozás. Ezt feltehetően az EFSM (Európai Pénzügyi Stabilitási Mechanizmus) fogja nyújtani 7 milliárd euró értékben, amit a későbbi ESM-megállapodás keretéből fizetnek vissza. A Takarékbank makrogazdasági szakértője hangsúlyozta, ahhoz, hogy az EFSM pénzügyi segítséget tudjon nyújtani, a nem euróövezeti EU-tagállamok hozzájárulása is szükséges, ezt azonban Nagy-Britannia, Svédország, Dánia és Csehország egyaránt elutasítja. Az EFSM támogatásához azonban elégséges 65 százalékos támogatottság is, így feltehetően a nem támogató tagállamok nem akadályozzák meg ennek működésbe hozását. Mindenesetre még számos lépés, döntés szükséges az ESM tárgyalások megkezdéséhez, ami további kockázatokat jelenthet Suppan Gergely szerint.

gorog_blog_forrasmti.jpg

Forrás: MTI

Szólj hozzá

görögország euróövezet görög válság suppan gergely