Lázár:igazolódott az integráció helyessége


2015. máj 21. írta: Takarék

A várakozásoknál jobban visszaigazolódott a takarékszövetkezeti integráció helyessége, a kormány a hazai bíróságok és az Európai Bizottság előtt is megnyerte a csatát - fogalmazott Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón. A kilenc takarékszövetkezet közül, amelyek "kihúzták magukat" az integráció alól, már csak kettő van talpon – mondta a tárcavezető. Aki a takarékszövetkezethez viszi a pénzét, az állam által kiemelten támogatott egyesülésre bízza azt – jelentette ki.

Magyarországon először minden hazai takarékszövetkezetet átvizsgáltak, az 1 millió 100 ezer ügyfél megtakarításai a legnagyobb biztonságban vannak – fogalmazott Lázár János.

Közel 30 intézetnél kellett tőkét pótolni, s a 121-ből több tucat volt, amelyet integráció nélkül csődhullám fenyegetett volna - jelezte a tárcavezető. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormány.hu beszámolója szerint azt is közölte, hogy 6000 vállalati és 12 ezer 600 lakossági hitelt világítottak át, s miután ezek alapján bizonyos takarékszövetkezeteknél félvállról vették a pénzkezelést, ezért a törvényesség visszaállítását kérték.

A miniszter tájékoztatása szerint a takarékszövetkezetek új termékekkel fognak a piacra lépni, ennek egy befektetési alap is része lesz, s az állam garanciával áll mögötte.

A kormány informatikai fejlesztést hagyott jóvá a takarékszövetkezetek számára, modernizálni fogják a rendszert, az intézetek zöld- és agrárbankként is működnek a továbbiakban, piaci alapon - tette hozzá Lázár János.

lazarjanos1.jpg

 Fotó: Árvai Károly, Kormány.hu

A szerdai kormányülésen emellett a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) átalakítása is téma volt, amely várhatóan nyáron zárul le, és amely új vállalatirányítási struktúrát, költségracionalizálást és profiltisztítást hoz az MFB-nél. A bank egyik fontos feladata a jövőben a visszatérítendő európai uniós források kiközvetítése lesz - tájékoztatott a Miniszterelnökség vezetője, megjegyezve, hogy bizonyos tevékenységekkel felhagy az MFB, és elsősorban csak a kiemelt, nagy fejlesztésekre fókuszál majd.

A Magyar Posta helyzete is szóba került a kormány előző napi tanácskozásán, amelyen megállapították: a posta az elmúlt két évben többet fejlődött, mint az azt megelőző húsz év alatt - tájékoztatott Lázár János, megemlítve, hogy a tervek szerint a nemzeti közműszolgáltató helyi ügyfélszolgálati pontjaiként is működnek majd a posták.

Szólj hozzá

integráció takarékszövetkezetek Lázár János Miniszterelnökség Magyar Posta MFB