Csúcsra járt az export


2015. máj 11. írta: Magyar Takarék

A vártnál jóval nagyobb mértékben, 929 millió euróra emelkedett a külkereskedelmi mérleg többlete márciusban az egy évvel korábbi 641 millió euróról, elsősorban a kivitel erősödésének következtében. Az aktívum a tavalyi 6,4 milliárd után idén 8,4 milliárd euró közelébe hízhat a Takarékbank elemzői szerint, akik úgy vélik, a külkereskedelmi és folyó fizetési mérleg várható látványos további javulásának hatására a forint erősödésére lehet számítani középtávon.

kulker1_1.jpg

A kivitel euróban számolt értéke 12,9 százalékkal történelmi csúcsra, 8,26 milliárd euróra ugrott, míg az import euróértéke 9,8 százalékkal bővült márciusban. A harmadik hónapban a külkereskedelmi egyenleg éves összevetésben 288 millió euróval, az első negyedév során pedig 530 millió euróval javult.

A cserearányt jelentős mértékben a kivitel felfutása javította, amit már a márciusi ipari adatok is indikáltak - értékelt Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője. A kivitel megugrása részben az európai konjunktúra élénkülésének, zömmel azonban az újabb autóipari és más iparágak kapacitásnövekedésének köszönhető. Az első negyedéves külkereskedelmi mutatók azt is jelzik, hogy a GDP-növekedést nem csupán a belső, hanem a külső kereslet is támogatja, így nem kizárt, hogy a szerdán megjelenő első negyedéves GDP-adat kellemes meglepetést okozhat.

A külkereskedelmi kilátások továbbra is kedvezőek. A külső kereslet élénkülése ellensúlyozhatja a belső kereslet importnövelő hatását - a tavalyinál gyengébb euró, az Európai Központi Bank (EKB) mennyiségi lazítása és a jóval alacsonyabb olajárak is pozitív hatással lehetnek az európai konjunktúrára. Az olaj- és energiaárak tavalyi bázistól való jelentős elmaradása akár 2-2,5 milliárd euróval is csökkentheti az energiaimport értékét.

kulker2_1.jpg

Szólj hozzá

makrogazdaság