Ezért minősíthetik fel Magyarországot


2015. már 07. írta: Magyar Takarék

Akár több fokozattal is felminősíthetik Magyarországot, ha a gazdaság szempontjából meghatározó folyamatok optimálisan alakulnak - véli Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője. Az ECB hétfőn induló eszközvásárlási programja, az olajárak esése, ezáltal a hazai folyó fizetési mérleg folytatódó javulása tovább élénkíthetik a gazdaságot, ezért az elemző a forint erősödésére számít.

Jelentősen javult az utóbbi időszakban Magyarország megítélése, amit az is jelez, hogy az ország csődkockázati felára (CDS) az elmúlt egy évben kevesebb mint felére csökkent, így ma már csak 115 bázispont körül jár. Emellett számos olyan fundamentális erősség is említhető, amit még nem áraz a piac - fogalmazott Suppan Gergely a Napi Gazdaság pénteki számában. Ilyen például az olajár esése, amin akár 2 milliárd eurót is megspórolhat az ország éves szinten; ez növelheti a folyó fizetési mérleg többletét, elköltése pedig élénkítheti a gazdaságot. Éppen ezért az elemző határozottan a forint erősödésére számít a következő időszakban.

Ha az összes általam várt pozitív fejlemény megvalósul, akkor nem egy, hanem akár több fokozattal kellene felminősíteni Magyarországot, ami további csökkentheti a magyar kötvényhozamokat − hangsúlyozta az elemző. Szerinte nem zárható ki, hogy a magyar tízéves hozam akár 2,3-2,5 százalékig esik majd, vagy akár az alá is. A hozamok ereszkedéséhez az EKB eszközvásárlási programja is hozzájárulhat.

Mario Draghi január 22-én jelentette be, hogy az Európai Központi Bank márciustól havi 60 milliárd euró értékben vásárol állampapírokat legalább jövő szeptemberig, de indokolt esetben akár tovább is. A piac túlnyomórészt beárazta az EKB eszközvásárlását, a jegybank jövő szeptemberig nagyjából 1140 milliárd eurót költhet el állampapírok vásárlására. Ennek negyede a német piacra juthat a Bundesbank súlya alapján − mondta a lapnak a Takarékbank szenior elemzője. Ugyanakkor a német kötvények esetében a szóba jöhető futamidőkből mintegy 820 milliárd eurónyi van csak a piacon, aminek a fele jegybankoknál van, ráadásul a német állam nem tervez nettó kibocsátást. Vagyis szűkös lehet a kínálat a szakember szerint, de ugyanez más európai piacokon is problémát okozhat. Az elemző arra számít, hogy az eszközvásárlási program komoly tőkét fog kitolni a nyugat-európai piacokról, aminek egy része akár Közép-Európában is megjelenhet.

Azt nagyon nehéz megmondani, hogy az eddigi hozamcsökkenésben mekkora volt a szerepe az EKB programjának, de szerintem ennek a hatásnak még nincs vége − mondta Suppan. Hozzátette: a hazai deflációs folyamat és az olajárak esése ugyanúgy felelős lehet a hozamcsökkenésért, hiszen a deflációs környezetben még mindig komoly hozamot lehet elérni a magyar kötvényeken.

standardpoors_headquarters.jpg

 Forrás: Wikimedia Commons

Szólj hozzá

makrogazdaság portfolioblogger suppan gergely