Kinek jó a hitelgarancia? – A kkv-knak, a hitelezőknek és a gazdaságnak


2014. sze 29. írta: Magyar Takarék

Jelentősen csökkentek az elmúlt évben a kezességvállalás (garancia) díjai, egy 10 milliós hitel esetében már 25-30 ezer forintos éves garanciadíj mellett forráshoz juthatnak a tőke- és fedezethiánnyal küzdő kis-és közepes vállalkozások – mondta a Napi Gazdaság múlt heti konferenciáján Urbán Zoltán. A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatója szerint a garanciavállalással a kkv-k és az állam mellett a hitelezők – bankok, takarékszövetkezetek – is jól járnak, mert jelentősen csökkennek hitelezési kockázataik.  Az agrárvállalkozások is örülhetnek, mert már a termőföld is elfogadható biztosítékként, illetve az őstermelők hiteleihez is vállalható készfizető kezesség.

A múlt héten jelentették be, hogy stratégiai megállapodást kötött a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. és a Takarékbank, a szerződés révén a mikro-, kis- és közepes vállalkozások országszerte, közel 1600 hazai takarékszövetkezeti fiókban érhetik el a Garantiqa készfizető kezesség (garancia) szolgáltatását.

De kinek jó az állami hitelgarancia és miért, hogyan profitálnak a garanciavállalásból a kisvállalkozások és a finanszírozó takarékszövetkezetnek? Jól jár-e a kezességet magára vállaló állam? Egyáltalán mi a garantőr szerepe a vállalati hitelezésben?

Sok olyan kis- és közepes vállalkozás van ma Magyarországon, amely ugyan életképes jövőképpel, üzleti tervekkel rendelkezik, de a fejlődéséhez, beruházásaihoz elengedhetetlenül szükséges hitelekhez nem tud hozzájutni, mert nincs elegendő tőkéje, vagy felajánlható fedezete – mutatott rá előadásában Urbán Zoltán a hazai kkv-szektor fejlődését akadályozó egyik legfontosabb tényezőre.  Ezt a problémát orvosolja a garantőr, amely kezességvállalásával a bankok számára hitelképessé, illetve hitelképesebbé teszi a vállalkozást. A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően ezt állami viszontgarancia igénybevételével teszi, ezzel kockázatmegosztás történik az állam, a garancia intézmény és a bankok között.

kezességvállalás folyamata_1.jpg

A kezességvállalás folyamata

 

A garantőr tevékenységével így hármas célt valósít meg:

  1. Segít a kis- és közepes vállalkozásoknak hozzájutni a fejlődéshez szükséges hitelekhez
  2. A kezességvállalással minimálisra csökkenti a hitelező – bank, takarékszövetkezet – kockázatát, ezzel javítja a bankok hitelezési hajlandóságát
  3. A hitelezési aktivitás, hajlandóság javításával hozzájárul a gazdaság növekedéséhez

Miért jó a kkv-knak?

Ma a kkv-k döntő többsége a jegybank rendkívül kedvezményes, 2,5 százalékos kamatozású Növekedési Hitelét veszi igénybe beruházásainak vagy működésének finanszírozásához. Sok olyan kisvállalkozás van azonban, amely nem tud megfelelni a program feltételeinek, éppen ezért jó hír nekik, hogy már az NHP forrásaihoz is igénybe vehető az állami kezességvállalás. A hitelgarancia díjai az állami támogatásnak köszönhetően ráadásul az elmúlt évben jelentősen csökkentek, illetve bővült a biztosítékként számításba vehető fedezetek köre is. (NHP igénybevétele esetében a 2,5 százalékos kamat természetesen már a kezességvállalás díját is tartalmazza.)

A kérelmek májustól elektronikusan, egy önellenőrzést biztosító felületen is beadhatók, ezzel a hiánypótlás lehetősége is kiküszöbölhető, de a bírálati folyamat is egyszerűsödött és gyorsabb lett. Hogy a garantőr sokkal puhább feltételeket szab, mint egy bank, jól mutatja a kezességvállalási kérelmek alacsony elutasítási aránya: 2014-ben ez a kérelmek mindössze 2,3 százalékánál fordult elő.

A Garantiqa kezességvállalási díjainak csökkentése és az állami kezességi díjtámogatás bevezetése lehetővé tette a KKV által fizetendő díjak jelentős mértékű csökkentését. Ma már például egy 10 millió Ft összegű beruházási hitel esetében fizetendő kezességvállalási díj évi 24 vagy 30 ezer forint lehet.

A kezességvállalás nemcsak az NHP-hoz, és nemcsak beruházási hitelekhez, hanem a legtöbb hiteltípushoz igénybe vehető, legyen az forgóeszköz-, vagy folyószámlahitel. Mindemellett kezességek összegének emelése is megtörtént, és a 80 %-nál kisebb mértékű kezességvállalás is lehetővé vált.

Az agrárvállalkozások számára is kedvező változások történtek, hiszen lehetővé vált a termőföld biztosítékként történő elfogadása, továbbá már az őstermelők hiteleihez is vállalható készfizető kezesség (a KKV törvény módosításával összhangban, valamint az NHP2 feltételeihez is igazodva).

Miért jó a takarékszövetkezetnek?

A garanciavállalás segíti a takarékszövetkezeteket, mert a kockázat átvállalásával csökkenti a hitelezés kockázatát és enyhíti a tőkelekötöttségüket is. A Garantiqa a hitelintézettel egyenértékű pénzügyi vállalkozásként saját kockázatelemzést végez. Kisebb összegű hitelhez kapcsolódó kérelmek esetében (meghatározott banki termékek) a készfizető kezességet az adott bankkal megkötött kétoldalú megállapodás alapján, egyszerűsített eljárásban vállalja.

Miért jó a gazdaságnak és az államnak?

A 2008-as gazdasági válság óta a külföldi bankok jelentősen visszafogták hitelezési aktivitásukat, szerepüket részben és átmenetileg az államhoz köthető pénzügyi intézmények – MNB, MFB – vették át. Nem vitás, hogy a gazdaság növekedéséhez beruházásokra, a beruházásokhoz pedig hitelekre van szükségük a kis-és közepes vállalkozásoknak.

A Magyar Nemzeti Bank szerint a hitelgarancia a vállalati hitelezés ösztönzésének egyik hatékony eszköze, a banki kockázatvállalási hajlandóság negatív hatásait számottevően enyhítheti az állami háttérrel rendelkező garancia-intézmények növekvő aktivitása. A jegybank szerint éppen ezért kedvező fejlemény, hogy az utóbbi évben a legnagyobb hazai garanciaintézmény több ízben jelentősen csökkentette díjait és aktivitásának növekedését irányozta elő.

A Garantiqa tavaly 280 milliárd forint új kezességet vállalt, amellyel 300 milliárd forint felett hitelösszeg kihelyezését segítette elő, idén pedig további bővülést tervez. A társaság vezérigazgatója elmondta, hogy tavaly 14,4 milliárd forintnyi állami kezességet váltottak be és több mint 2 milliárd forintot fizettek be a költségvetésbe. Urbán Zoltán hozzátette: jól hasznosul az állam tőkéje, hiszen minden befektetett forint több mint tízszeres hasznot hoz az államnak, nem említve azokat a közvetett nyereségelemeket, amit a foglalkoztatás, a munka jelent. A garanciavállalás tehát az állam szempontjából összességében a költségvetési kiadásokat jelentősen meghaladó többlethasznot eredményez. 

Szólj hozzá

integráció takarékszövetkezet portfolioblogger kezességvállalás TakarékBank Garantiqa hitelgarancia Zrt