Az agrárium vezető finanszírozójává válnának a takarékok


2014. sze 19. írta: Magyar Takarék

Stratégiai ágazatként tekintenek a takarékszövetkezetek az agráriumra, az integráció középtávú célja, hogy mind a finanszírozás, mind az ügyfélszám tekintetében vezető agrárpiaci és élelmiszeripari szereplővé váljanak a takarékok – mondta Fórián Zoltán a Takarékbank új Agrár Központját bemutató sajtóbeszélgetésen. A Takarékbank vezető agrárszakértője szerint a piaci bővülés alapja – a takarékszövetkezetek országos és erős vidéki jelenléte, valamint az agrárvállalkozásokkal már kialakult szerves kapcsolata mellett az –, hogy az elkövetkezendő években nemzetgazdasági szempontból hazánkban, ahogy Európában is felértékelődik az agrárium. A Takarékbank Agrár Központjának előrejelzése szerint, az évtized végére a magyar mezőgazdaság kibocsátása 20 százalékkal, míg az élelmiszeripar termelési értéke mintegy 14 százalékkal fog emelkedni.

Fórián Zoltán úgy véli, hogy a mezőgazdasági kibocsátás szerkezete megváltozik és a stratégiailag kiemelt szektorok irányába alakul át. Növekszik az állatok és állati termékek, illetve a kertészeti termékek aránya a kibocsátásban. Az élelmiszeripari növekedés motorja továbbra is a kivitel lesz, ennek aránya hamarosan elérheti a bevételek 40 százalékát. E növekedés mind piaci oldalról, mind támogatási, szabályozási oldalról jól támogatott - fogalmazott a szakértő.

mezőgazd1.jpg
Forrás: KSH +Takarékbank Agrár Központ előrejelzés

A takarékszövetkezeteknek, mint az agrárium finanszírozóinak erősségei között az országos jelenlétet, a vállalkozásokhoz való földrajzi közelséget és a saját forrású és refinanszírozott hitelkonstrukciók széles körét, valamint a stratégiai szintű ágazati elkötelezettséget említette. Az integrált takarékokat a következő hónapokban, években fokozatosan bevezetendő egységes termékkör és szolgáltatási portfólió még vonzóbbá, robusztus szabad likviditásuk pedig képessé teszi az agrárvállalkozások növekvő forrásigényének kiszolgálására.

Kiemelte: a szövetkezeti hitelintézeti szektor növelni kívánja a mezőgazdasági és élelmiszeripari, általában az egész élelmiszer terméklánccal kapcsolatos tudásbázisát, ebben a folyamatban kap fontos szerepet a Takarékbank most felállt Agrár Központja. A tudásközpont révén a takarékok a finanszírozás mellett számos olyan szolgáltatást, tudástranszfert képesek nyújtani az ügyfeleik számára, amelyek javítja a vállalkozások versenyképességét, döntéshozatalának hatékonyságát és informáltságát.

Szólj hozzá

takarékszövetkezet agrárium TakarékBank Fórián Zoltán Agrár Központ