Még biztonságosabbá tenné a pénzügyi rendszert az MNB


2014. aug 11. írta: Magyar Takarék

Ötéves, a 2014-2019. közti időszakra vonatkozó felügyeleti stratégiát fogadott el augusztus 1-én az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa. A „Stabilitás és bizalom” címet viselő stratégia szerint a jegybank küldetése, hogy az integrált felügyeleti eszköztár segítségével fenntartsa és támogassa a pénzügyi rendszer stabilitását, továbbá erősítse a piac szereplőinek a rendszer egészébe és egymásba vetett bizalmát.

A pénzügyi stabilitás érdekében erőteljes szabályozói, felügyeleti és fogyasztóvédelmi fellépésre van szükség, ezért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi Stabilitási Tanácsa (PST) – a Monetáris Tanács által kijelölt és az Alapokmányban közzétett keretek között - a következő öt évre szóló felügyeleti stratégiát fogadott el.

A jegybank célja a pénzügyi piacok esetében az alapvető a sokkellenálló-képesség növelése, az egészséges, fenntartható verseny biztosítása, illetve a hitelezési-finanszírozási képesség és készség javítása. A sokkokkal szembeni megerősítés egyebek közt a prudens működés, illetve az új, európai uniós likviditási és tőkeszabályok számonkérésével, a megfelelő jövedelmezőséggel és a garanciamechanizmusok kiterjesztésével biztosítható az MNB szerint. A tisztességes verseny fenntartása érdekében többek között a termékek átlátható árazása, az összehasonlíthatóság megteremtése, és végső soron a különböző szolgáltatók közötti egyszerűbb váltás biztosítása alapvető fontosságú. Mind a stabil működés, mind a finanszírozási képesség bővítése irányába hat a rossz banki portfoliók tisztítása, mely a stratégiában hangsúlyos célként jelenik meg.

A stratégia keretei közt megújított felügyeleti módszertan alapján a jegybanknak nem csak időben fel kell ismernie a kockázatokat, hanem képesnek kell lennie arra is, hogy a felismert kockázatokat a lehető leghamarabb megfelelő módon kezelje. A korai beavatkozás eszközeivel és az új szanálási mechanizmusokkal el kell érni, hogy az intézmények fizetőképességének fenntartásához ne legyen szükség állami segítségre – hangsúlyozza az MNB közleményében.

A pénzügyi rendszer stabil működése, gazdasági funkcióinak betöltése érdekében a stratégiában kiemelt hangsúlyt kap a pénzügyi fogyasztóvédelem megerősítése. A jegybank ezért – akár próbaügyletek kötésével is – a fogyasztók széles körét érintő, rendszerszintű problémákra koncentrál. Az alapvető cél az MNB szerint a jogsértő magatartások mielőbbi - ha szükséges, akár az erőteljes szankcionálás eszközével elért – visszaszorítása, s a fogyasztókat ért károk mielőbbi megtéríttetése.

Az új stratégia további célja az összességében „fair” pénzügyi szolgáltatás kikényszerítése. Kiemelt feladatként jelenik meg az anyagban a bármely okból kiszolgáltatottabb csoportok (pl. fiatalok, idősek, nehezebb anyagi körülmények között élők) fokozott védelme is.

 

Szólj hozzá