Már faktoringra is felhasználható az NHP


2014. jún 25. írta: Magyar Takarék

A vállalkozók szempontjából ismét kedvezően módosultak a jegybank Növekedési Hitelprogramjának (NHP) feltételei. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) június 30-ától immár újonnan alapított cégek számára is lehetővé teszi a hitelprogramban való részvételt, továbbá az NHP ezentúl vevőkövetelések faktoringon keresztüli finanszírozására is felhasználható lesz.

A faktoring az a finanszírozás, ahol a vállalkozó egy kiszállítást követően rendelkezik egy számlával, de annak még van pl. 30 nap fizetési határideje, de ő már szeretne pénzéhez jutni. Ebben az esetben a faktoráló intézmény a számla ellenében – a finanszírozási költség levonását követően – pénzhez juttathatja a vállalkozót. Vevőkövetelések finanszírozására NHP keretében eddig is volt lehetőség forgóeszköz hitelen keresztül, de ebben az esetben a hitel nem adott számlákhoz kapcsolódott – írja a Bankmonitor.hu.

A portál szerint az új lehetőséggel azoknál a cégeknél, amelyeknek jó minőségű vevői vannak a finanszírozási költség drámaian csökkenhet, továbbá elsősorban azon cégek fognak jól járni, amelyek a forgóeszköz NHP-t nem tudták megcélozni, mert alacsonyabb volt a hitelminősítésük, de jó vevőkkel rendelkeznek.

További módosítás, hogy immár újonnan alapított cégek is elérhetik a kedvezményes jegybanki hitelt.A korábbi szabályozás értelmében 2014 február 28. előtti alapítású cégek kaphattak a 2,5%-os kamatozású hitelből. A portál szerint az új szabályozással az MNB egyértelmű célja az NHP hitelek kihelyezésének növelése.

Az NHP II. a kezdeti visszafogott volumen után nagyon felpörgött májusban, amikor egy hónap alatt országos szinten 50 milliárd forinttal nőtt az NHP keretében leszerződött hitelállomány. Csakúgy, mint a takarékszövetkezeti szektorban: a szövetkezeti hitelintézetek májusban 7,8 milliárd forint értékben nyújtottak be új hitelszerződéseket, ez a korábban lekötött teljes összeghez képes 66,7 százalékos növekedést jelent. A szövetkezeti hitelintézeti integráció tagjai május végéig közel 21 milliárd forint összegben kötöttek hitelszerződéseket (a teljes NHP keret 12%-a), amelyek több mint 80 százaléka beruházási célú, 7 százaléka forgóeszköz, 12 százaléka pedig EU-s hitel volt. 

Megszünteti az NHP egyik pillérét az MNB

Az MNB Monetáris Tanácsa úgy döntött, hogy megszünteti a Növekedési Hitelprogram  (NHP) harmadik pillérét adó devizaswap-tendereket 2014. július 1-től. A döntést a jegybank Magyarország külső sérülékenységének csökkenésével indokolta.

Az NHP program harmadik pillére az ország külső sérülékenységének csökkentését célozta, amelynek keretében az MNB heti rendszerességgel devizacsere (FX-swap) tendereket hirdetett meg összesen 2,5 milliárd eurós keretösszeggel.

A jegybank szerint a 2013. június 3. és 2014. június 4. között meghirdetett 53 tenderen a pénzintézetek összesen tizenkétszer éltek ezzel a lehetőséggel, ami bruttó 1,53 milliárd euró (460 milliárd forint) értéket jelent, így a 2014. június elején a fennálló állomány mintegy 780 millió eurót (240 milliárd forint) tett ki. A tendereken résztvevő hitelintézetek az igénybevételnél nagyobb mennyiségben csökkentették rövid külső forrásaikat, ami azt jelenti, hogy a program a célkitűzéseknek megfelelően hozzájárult az ország külső sérülékenységének mérsékléséhez.

Miután a Monetáris Tanács 2014. április 23-án a jegybanki eszköztár olyan átalakításáról döntött, ami érdemben segítheti az államadósság belső forrásokból történő finanszírozásának erősítését, a bruttó külső adósság és a külső refinanszírozási igény csökkenését, valamint a külső sérülékenység mérséklése mellett a forintfinanszírozás erősítésén keresztül hatékonyan szolgálják az NHP harmadik pillérének másik deklarált célját, a kéthetes kötvényállomány mérséklését is, így a devizaswap-eszköz szerepét ebben a tekintetben át tudják venni, ráadásul a devizaswap-piacon is kedvezőbbé váltak a kondíciók, így a devizacsere eszköz fenntartása nem indokolt. (forrás: portfolio.hu)

 

header.jpg

 

Szólj hozzá