Nagyon beindult az NHP 2


2014. jún 05. írta: Magyar Takarék

Májusban 50 milliárd forintnyi hitelszerződést kötöttek a bankok és a takarékok

Mintegy 175 milliárd forint összegű hitelszerződésről nyújtottak be adatokat 2014. május 30-ig a jegybankhoz a növekedési hitelprogram (NHP) második szakaszában részt vevő bankok és takarékszövetkezetek. Csak az elmúlt egy hónapban 50 milliárd forinttal nőtt az NHP keretében leszerződött hitelállomány, a teljes összeg 98 százaléka új hitel, amelyből eddig már 141,4 milliárd forintot folyósítottak is a kis- és középvállalkozásoknak. A szövetkezeti hitelintézeti integráció által szerződött, összesen közel 21 milliárd forintos állományból több mint 80 százalék a beruházási hitelek részesedése. 

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által közölt adatok szerint a leszerződött 175 milliárd forint több mint 98 százaléka új hitel, ezen belül az új beruházási hitelek (és új lízingügyletek) részesedése 61 százalék, az új forgóeszközhiteleké 23 százalék, míg az uniós támogatások előfinanszírozására folyósított hiteleké (továbbiakban EU-s hitel) 16 százalék. A nagybankok kihelyezéseinek közel felét teszik ki a beruházási hitelek, míg a kis- és közepes bankoknál, valamint a takarékszövetkezeteknél a hitelek túlnyomó többsége ilyen célú. A szövetkezeti hitelintézeti integráció tagjai május végéig közel 21 milliárd forint összegben kötöttek hitelszerződéseket (a teljes NHP keret 12%-a), amelyek több mint 80 százaléka beruházási célú, 7 százaléka forgóeszköz, 12 százaléka pedig EU-s hitel volt. A szövetkezeti hitelintézetek májusban 7,8 milliárd forint értékben nyújtottak be új hitelszerződéseket, ez a korábban lekötött teljes összeghez képes 66,7 százalékos növekedést jelent. 

Névtelen.png

Forrás: MNB

Az ágazati eloszlást tekintve a mezőgazdaság, a feldolgozóipar és a kereskedelem, javítás ágazatok részesedése kimagasló, a hitelek közel háromnegyede ebbe a három ágazatba irányul – derül ki a jegybanki összegzésből.Vállalatméret szerint tekintve megállapítható, hogy a mikrovállalkozások hitelfelvétele közel 80%-ban új beruházási hitelekre irányul, míg a kis- és közepes vállalkozásoknál 50% körüli az új beruházási hitelek részesedése.

Szólj hozzá