Engedéllyel pályáztak a takarékszövetkezetek


2014. már 25. írta: Magyar Takarék

A sajtóban megjelent állításokkal ellentétben a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) már a Magyar Takarék Zrt.-ben végrehajtott tőkeemelés előtt megadta az érintett takarékszövetkezetek részére hozzájárulását ahhoz, hogy tulajdont szerezzenek a Társaságban. Az SZHISZ tájékoztatása szerint a sajtóban hivatkozott 2014. március 12-én kelt dokumentum, nem hozzájárulás, hanem a cégbíróság részére kiállított igazolás volt a hozzájárulások korábbi megadásáról.

Megkeresésünkre a Magyar Takarék Zrt. megerősítette, hogy a társaság szövetkezeti hitelintézeti tulajdonosai - az integrációs törvény és saját alapszabályaik előírásainak megfelelően - a Társaságban február 3-án történt tulajdonszerzésüket megelőzően kérték, majd február 1-ig egytől-egyig meg is kapták az SZHISZ-től a hozzájárulást a Magyar Takarék Zrt.-ben tervezett befektetésükhöz. Ennek igazolását a cégbíróság utólag – március 5-i hiánypótlási kérelmében – kérte a Társaságtól. A Magyar Takarék Zrt. a hozzájárulásról szóló igazolást ezt követően kérte meg az SZHISZ-től, amelyet március 12-én kapott meg a Szervezettől.

A sajtóban megjelent állításokra reagálva azt is közölték, hogy a Magyar Takarék Zrt.-ben érdekelt 15 szövetkezeti hitelintézet a társaság február 3-i közgyűlésén lejegyezte a társaság részvényeit, és megfizette a részvények vételárát, így ettől az időponttól ténylegesen is meghatározó befolyással bíró, közel 75 százalékos többségi tulajdonosai lettek a Magyar Takarék Zrt.-nek. A hatályos cégjogi eljárásrendnek megfelelően a változásbejegyzés iránti kérelmet ezt követően a Magyar Takarék Zrt megküldte a cégbíróságnak, amely azt február 5-én átvette és a kért változások bejegyzését 2014. március 21-én elrendelte. Valótlan és a hazai jogszabályok rosszindulatú félreértelmezésén alapul tehát az az állítás is – mondják –, miszerint a Magyar Takarék Zrt. nincs, és a pályázat benyújtásának idején nem volt a takarékszövetkezetek tulajdonában.

Hozzátették: egy szakmai szervezet főtitkárához méltatlannak tartják, hogy a sajtóban megjelent kétes, senki által meg nem erősített információkat Dávid Ferenc ismételten arra használja fel, hogy megkérdőjelezze a Takarékbank-pályázaton érvényes ajánlatot tett takarékszövetkezetek jogszerű eljárását és szakmai kompetenciáját. Azt pedig kifejezetten a szektor érdekeivel ellentétesnek tartják, hogy a VOSZ főtitkára a sajtószerepléseit újfent arra használja, hogy lejárassa az integráció céljait és elbizonytalanítsa a takarékszövetkezetek részjegy-tulajdonosait.

 

 header.jpg

Szólj hozzá