Magyar Takarék: erősödik az integráció, megújul a Takarékbank


2014. már 10. írta: Magyar Takarék

Takarékbank többségi tulajdonát elnyerő Magyar Takarék Zrt. vezetése kiemelt céljának tartja a szövetkezeti hitelintézeti integráció további erősítését, meggyőződésük, hogy a megújuló Takarékbank sikerrel veszi fel a versenyt a többi kereskedelmi bankkal, és idővel az ország vezető pénzügyi csoportjává válhat – áll a társaság MTI-nek eljuttatott közleményében. 

A Magyar Takarék Befektetési és Vagyongazdálkodási Zrt. március 10-én részvény adásvételi szerződést írt alá az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt-vel és a Magyar Posta Zrt-vel a Magyar Takarékbank Zrt. 929 301 darab törzsrészvényének megvásárlásáról, a részvénycsomag a Takarékbank nagyságrendileg 54,8 százalékos tulajdonrészét képviseli. 

Számos, ilyenkor szokásos előfeltétel teljesítésétől függően, a tranzakció zárására várhatóan 2014 első félévében kerül sor – közölte a társaság, amelynek 2014. január végi közgyűlése döntött arról, hogy a Magyar Takarék tőkéjét 1 milliárd 8 millió forintra emelik fel, és hogy pályáznak a Takarékbank többségi részvényeire. 

Miután az eladók sikeresnek minősítették a Magyar Takarék pályázatát, az elmúlt hetekben tárgyalások indultak a felek között a szerződéses feltételekről. Ezen tárgyalások lezárása és a szükséges döntések megszületése után került sor 2014. március 10-én a részvényekre vonatkozó adásvételi szerződés aláírására.

A társaság célja a részvények megszerzésével az volt, hogy a Takarékbank többségi tulajdona ismét a szövetkezeti hitelintézetek kezébe kerüljön. A társaság alaptőkéjéből 254 millió forint nem köthető szövetkezeti hitelintézetekhez, tehát közel 75 százalékos tulajdonnal rendelkeznek a szövetkezeti hitelintézetek (mindösszesen 58 százalék) és a szövetkezeti hitelintézeti vezetők (mindösszesen 16,8 százalék) együttesen, így a tranzakció sikeres zárása esetén a szövetkezeti hitelintézetek és azok vezetőinek közvetlen és közvetett tulajdona a Takarékbank Zrt.-ben meghaladja majd a 85 százalékot.

A társaság kiemelt céljának tartja, hogy a Takarékbank többségi részvénycsomagjának megszerzését követően tovább erősítse az újonnan kialakított szövetkezeti hitelintézeti integrációt, és nyitott az együttműködésre az összes érintett szövetkezeti hitelintézettel függetlenül attól, hogy a társaságban rendelkeznek-e tulajdonnal vagy sem.

A Magyar Takarék tulajdonosainak meggyőződése, hogy az integráció megújítása nyomán a Takarékbank vezetésével közösen képesek lesznek egy olyan új, versenyképes, tisztán hazai bázisú pénzügyi szolgáltatóvá válni, amely sikerrel veszi fel a versenyt a többi kereskedelmi bankkal, és amely - kihasználva a vidéki Magyarországon eddig felhalmozott több évtizedes tapasztalatait - idővel az ország vezető pénzügyi csoportjává válik.  "Az elmúlt időszakban a társaságot, illetve annak egyes tulajdonosait ért igaztalan támadásokra a szektor egységének megőrzése érdekében a későbbiekben kívánunk reagálni, tekintettel arra, hogy a munkát tekintjük elsődlegesnek, mivel mindannyian elkötelezettek vagyunk egy széles alapokon nyugvó, az integráció összes szövetkezeti hitelintézetét magába foglaló, a részjegytulajdonosok érdekeit szolgáló csoport létrehozásában" - írta a cég.

header.jpg

Szólj hozzá