Egyesítik erőiket a takarékok


2017. már 30. írta: Takarék

A tervezett egyesülésekkel a takarékok és az ügyfelek is jól járnak, mondta el a Lokál Extrának Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója. Azzal, hogy a meglévő 52 takarékszövetkezet 12 regionális központú, mérethatékony pénzintézetté olvad, a korábbinál költséghatékonyabban, magasabb…

Vida József lett a Takarékbank elnök-vezérigazgatója


2017. jan 18. írta: Takarék

A Takarékbank tavaly év végén megválasztott új igazgatósága tisztújító ülésén Vida Józsefet választotta meg a bank új elnök-vezérigazgatójának, míg Szabó Levente korábbi vezérigazgató vezérigazgató-helyettesként folytatja munkáját. A jövőben két új vezérigazgató-helyettes is segíti a…

"Együtt erősek lehetünk"


2016. jún 03. írta: Magyar Takarék

Felgyorsultak az egyesülések a takarékok közt A hatékonyság és a versenyképesség növelése áll amögött, hogy egyre több takarékszövetkezet egyesül hazánkban. Ma egy pénzintézet működtetése a piaci kihívások és a szabályozói kötelezettségek miatt olyan szakembergárdát, tudást és adminisztrációt…

Takarék lett a legstabilabb pénzintézet


2016. jan 29. írta: Magyar Takarék

A Pátria Takarékszövetkezet büszkélkedhet a legstabilabb vállalati portfólióval a Bisnode legfrissebb elemzése szerint, amelyben a több mint 1000 céges ügyfelet kiszolgáló hazai bankok ügyfélkörének elmúlt éves adatait vizsgálták. A nemzetközi cégminősítő elemzéséből az is kiderül, hogy az elmúlt…

Átalakulóban az agrárhitelezés


2016. jan 19. írta: Magyar Takarék

Jelentősen átalakult az elmúlt években a hazai agrárium finanszírozása. A gazdálkodók egyre bátrabban nyúlnak hitelhez, ráadásul jó ügyfélnek is számítanak. A Takarékbanknál nemcsak pénzt kapnak, hanem tanácsot is – derül ki abból az interjúból, amelyet Fórián Zoltánnal, a Takarék Agrár Központ…

Megint lyukra futott a vs.hu


2016. jan 01. írta: Magyar Takarék

Nem először állított valótlant a vs.hu az integráció tagjairól és ügyeivel kapcsolatban, most éppen az FHB minapi tőkeemelése kapcsán írt, csúsztatásokkal és tévedésekkel teli cikke miatt kellett egyszerre négy helyesbítést is közzétennie a hírportálnak. A…