Egyesítették erejüket a Takarékok


2017. nov 13. írta: Takarék

Együtt folytatja tovább a Hajdú Takarék, a Főnix Takarék, a Szabolcs Takarék és a Kelet Takarék. 2017. november 1-től Tiszántúli Takarék néven áll ügyfelei, partnerei rendelkezésére Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - írta a Kelet-Magyarország. A folyamat részeként megújul és…

Egyesül három baranyai takarékszövetkezet


2017. okt 09. írta: Takarék

Egyesül a dél-dunántúli régióban meghatározó Szigetvári-, Mecsek-, valamint Szentlőrinc-Ormánság Takarékszövetkezet, amelyek november 30. után Dél TAKARÉK Szövetkezet néven közösen folytatják tovább működésüket. A takarékok a napokban írásban is megerősítették fúziós szándékukat, amivel jelentősen…

A terv szerint halad a Takarék Csoport átalakítása


2017. sze 27. írta: Takarék

Az előzetesen meghatározott ütem szerint halad a Takarék Csoport átalakítása, az egyesülések az év végéig várhatóan befejeződnek – mondta Vida József, a TakarékBank elnök-vezérigazgatója a Mediaworks központi szerkesztőségének adott interjújában, ami 12 megyei lapban jelent meg. Hogy áll az…

Takarék: egységben az erő


2017. sze 07. írta: Takarék

Versenyképesség, mérethatékonyság, egységes, korszerű termékek és informatika – ezek a kulcsszavai azoknak a stratégiai döntéseknek, amelyek a szövetkezeti hitelintézeti szektor, a Takarék Csoport átalakításáról születtek a közelmúltban - számolt be egyebek mellett a Szabolcs és Hajdú online. Az…

Egyesítik erőiket a takarékszövetkezetek


2017. már 21. írta: Takarék

Év végéig 52 takarékszövetkezet szándékozik egyesülni, ezzel létrehozva 12 tőkeerős és mérethatékony szövetkezeti hitelintézetet – erről nyújtottak be március közepén az érintettek szándéknyilatkozatot az Integráció intézményvédelmi feladatait ellátó Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs…

Újabb hitelintézetekkel egyesült a Pannon Takarék Bank


2016. okt 04. írta: Takarék

2016. október 1-jén a Lébény-Kunsziget Takarékszövetkezet és a Bakonyvidéke Takarékszövetkezet egyesült a Pannon Takarék Bank Zrt.-vel. A Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyékben, valamint a fővárosban működő Pannon Takarék Bank immár több mint 90 milliárd forintnyi portfóliót kezel,…