Két százalékkal mérséklődtek a mezőgazdasági termelői árak


2017. ápr 13. írta: Takarék

Míg a növényi termékek ára csökkent februárban, addig az állati termékeknél emelkedés volt. Így összességében két százalékkal mérséklődtek a mezőgazdasági termelői árak, derült ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből. A Takarékbank agrárszakértője az év egészében áremelkedést valószínűsít -–…

Stratégiai gondolkodáshoz stratégiai partner


2017. ápr 10. írta: Takarék

A Takarék Agrár Központ edukációs célú cikksorozatot indít az agrotrend.hu oldalon. Célunk a mezőgazdaságban tevékenykedők pénzintézetekkel való együttműködésének javítása. Arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a finanszírozó nélkülözhetetlen, mi több, folyamatosan felértékelődő stratégiai…

Sört ide…


2017. ápr 10. írta: Takarék

A jó idő meghozta a sörivási kedvet is. A sörivók a finom sörök mellett a kegyeikért folyó verseny előnyeivel és hátrányaival is gyakran szembesülhetnek mostanában. Az utóbbit jogi ütközetek, nyilatkozatháború, illetve a versenyhatóság bevonása is fémjelzi. A küzdelem vélhetően a bővülő piacért…

Idén is folytatódik a cukor drágulása


2017. jan 17. írta: Takarék

Meghaladja a világ cukorfogyasztása a termelést, így idén további 5-7 százalékos áremelkedés valószínű. Folyamatosan csökkennek az uniós készletek is, míg tavaly a cukorrépa termőterülete is megfogyatkozott. Az EU által elfogadott cukorkvótát idén októberben eltörlik, ami érzékelhető hatással lesz a…

Lehetőségeket hozhat 2017 a tejtermelőknek


2017. jan 04. írta: Takarék

Eseménydús év elé néznek a tejtermelők. A felvásárlási árak mintegy két éven át tartó csökkenése után az ágazat fellélegezhet, s a gazdák drágábban adhatják el a tejet. Szakértők szerint azonban nem ez lehet az igazi kiút a szűk esztendők után.

Most kell beruházni az agráriumba


2016. dec 07. írta: Takarék

Rekord alacsonyak a kamatok és ebben a ciklusban még jócskán várható uniós támogatás, ezért most érdemes beruházásba kezdeni az agrárvállalkozóknak. Még sosem lehetett ilyen olcsón forrásokhoz jutni, az alacsony kamatok pedig a 2018-as év végéig mindenképp maradnak, ami a bankokat hitelezésre, a…