Vida József lett a Takarékbank elnök-vezérigazgatója


2017. jan 18. írta: Takarék

A Takarékbank tavaly év végén megválasztott új igazgatósága tisztújító ülésén Vida Józsefet választotta meg a bank új elnök-vezérigazgatójának, míg Szabó Levente korábbi vezérigazgató vezérigazgató-helyettesként folytatja munkáját. A jövőben két új vezérigazgató-helyettes is segíti a…

Erre érdemes emlékezni 2016-ból - IV. rész


2017. jan 03. írta: Takarék

Újabb eseménydús éven van túl a Takarék Csoport. 2016-ban sikeresen lezárult a takarékszövetkezeti szektor 2013-ban, a szövetkezeti hitelintézeti integrációs törvény nyomán kezdődött átalakításának első fejezete. A szektor megújulási folyamata új szakaszába léphetett, a…

Most kell beruházni az agráriumba


2016. dec 07. írta: Takarék

Rekord alacsonyak a kamatok és ebben a ciklusban még jócskán várható uniós támogatás, ezért most érdemes beruházásba kezdeni az agrárvállalkozóknak. Még sosem lehetett ilyen olcsón forrásokhoz jutni, az alacsony kamatok pedig a 2018-as év végéig mindenképp maradnak, ami a bankokat hitelezésre, a…

Szabó Levente: a hatékonyságon lesz a hangsúly


2016. nov 14. írta: Takarék

Csaknem 1,3 millió lakossági és vállalati ügyfél számára lesz különleges jelentőségű az elkövetkező időszak. A takarékszövetkezetek integrációjával a szövetkezeti hitelintézeti szektor ugyanis történelmi esélyt kapott arra, hogy az ország egyik legnagyobb, legstabilabb és legkorszerűbb pénzügyi…

Takarékok: már elérhető az új, kedvezőbb feltételű CSOK


2016. sze 23. írta: Takarék

A CSOK-igénylések számának érdemi növekedésére számítanak a Takarékok a szeptember közepén elfogadott rendeletmódosítást követően, várakozásaik szerint a módosítás hatására nem csupán az igényelt kedvezmények, hanem a CSOK mellé felvett hitelek összege is emelkedni fog. A Takarékok 2016 januárja óta…