Kettősség jellemzi a gazdák szemléletét a Takarék Agrárhangulati Index legfrissebb felmérése szerint


2017. máj 04. írta: Takarék

Továbbra is erőteljes a beruházási kedv a mezőgazdaságban, egyre többen várják a foglalkoztatás növekedését

Miközben a gazdálkodás több tényezője miatt óvatosabbak, továbbra is létszámbővítésben és hatékonyságnövelést célzó beruházásokban gondolkodnak a mezőgazdaságban tevékenykedők a következő 12 hónapban – derül ki a Takarék Csoport immár harmadik alkalommal közétett, Takarék Agrárhangulati Indexéből.…

Két százalékkal mérséklődtek a mezőgazdasági termelői árak


2017. ápr 13. írta: Takarék

Míg a növényi termékek ára csökkent februárban, addig az állati termékeknél emelkedés volt. Így összességében két százalékkal mérséklődtek a mezőgazdasági termelői árak, derült ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből. A Takarékbank agrárszakértője az év egészében áremelkedést valószínűsít -–…

Sört ide…


2017. ápr 10. írta: Takarék

A jó idő meghozta a sörivási kedvet is. A sörivók a finom sörök mellett a kegyeikért folyó verseny előnyeivel és hátrányaival is gyakran szembesülhetnek mostanában. Az utóbbit jogi ütközetek, nyilatkozatháború, illetve a versenyhatóság bevonása is fémjelzi. A küzdelem vélhetően a bővülő piacért…

Elviheti az áfacsökkentés egy részét a madárinfluenza


2017. jan 31. írta: Takarék

Heteken belül elfogy a fennmaradt kacsa- és libaállomány, a madárinfluenza részben a baromfihús iránti fokozott érdeklődést is kioltja, amit az áfacsökkentés generál. A kiskereskedelmi láncok arról panaszkodnak, hogy nem jutnak elegendő mennyiségű víziszárnyashoz. A hiányt importtal sem lesz…

Rekordtermés több növényből is


2017. jan 25. írta: Takarék

Szinte minden fontosabb növényből rekordtermést, vagy rekord termésátlagot hozott a tavalyi év. Gabonából összességében 2,5 millió hektáron 16,662 millió tonna termett, ez 17,8 százalékkal több a 2015-öshöz képest. Ennek ellenére a szakértők szerint a tömegcikkek előállítását jól át kell gondolni.

Gyorsítani kell az agrárfejlesztéseket


2017. jan 12. írta: Takarék

Minden adott ahhoz, hogy az agrárium fejlődhessen, véli a Takarék Agrár Központ vezető szakértője. 2020-ig a támogatási rendszer kiszámítható, s ezt érdemes felhasználni a fejlesztések felgyorsítására, hiszen a világpiacon fokozódik a verseny.