MFB Pontok: már több mint 1300 sikeres pályázó


2017. már 23. írta: Takarék
MFB Pontok: már több mint 1300 sikeres pályázó

Az MFB Pontok hálózatában elérhető programok keretein belül jelenleg 540 milliárd forint uniós hitelre és kombinált hitelre pályázhatnak a cégek, a következő hónapokban pedig további 130 milliárd forint összegű forrás nyílik meg - mondta el Bernáth Tamás, az Magyar Fejlesztési Bank (MFB) elnök-vezérigazgatója a Portfolio „Uniós Források 2017” elnevezésű konferenciáján. A forráskihelyezés a vártnál is dinamikusabban halad, már több mint 1300 vállalkozás fejlesztéseit segítik a kis- és középvállalkozások versenyképességének növelését célzó, európai uniós hitelprogramok.

A jelenleg elérhető, mintegy 540 milliárd forint összegű hitel- és kombinált hitelprogramok fókuszában a vállalkozások versenyképességének

Tovább

Tíz százalékos bérnövekedés egy év alatt


2017. már 20. írta: Takarék
Tíz százalékos bérnövekedés egy év alatt

2017. januárban a bruttó átlagkereset 10%-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, adta hírül a KSH. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – 273 800 forint volt. Ez családi kedvezmény nélkül számítva nettó 182 100 forintot jelentett, azt is figyelembe véve viszont 189 900 forintra volt becsülhető.

Tovább

Kártyás vásárlások: élre tört az érintéses fizetés


2017. már 17. írta: Takarék
Kártyás vásárlások: élre tört az érintéses fizetés

Ugrásszerűen nő az érintéses funkcióval ellátott kártyák száma Magyarországon: tavaly már 5,67 millió volt belőlük forgalomban, ami 18,4 százalékos bővülés egy év alatt. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint az érintéses technológia az infrastruktúra mellett a fizetési kártyás forgalomban is meghatározóvá vált. Ennek eredményeként 2016-ban a vásárlási forgalomnak már több mint fele bonyolódott le ilyen módon.

Tovább

Száz termék minőségét hasonlítják össze


2017. már 13. írta: Takarék
Száz termék minőségét hasonlítják össze

Fűszerek, konzervek és fagyasztott termékek is bekerültek abba a száz terméket tartalmazó körbe, amelyek minőségét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei összehasonlítják a Nyugat-Európában kapható, azonos márkanéven forgalmazott árukkal. A Magyar Idők információja szerint ugyanis a hivatal így akarja kideríteni: valóban jobb minőségű termékek kerülnek-e a nyugat-európai boltok polcaira, mint a hazai üzletekbe.

Tovább

Jön a kamatmentes energiahatékonysági hitel


2017. már 06. írta: Takarék
Jön a kamatmentes energiahatékonysági hitel

Összesen 115 milliárd forintos forrás áll rendelkezésre a családi házak és társasházak energetikai korszerűsítésére és a megújuló energiaforrások alkalmazására a február 24-én meghirdetett, országszerte elérhető hitelprogram keretében. A nulla százalékos kamatozású hitelből a természetes személyek esetében maximum 10 millió, a társasház és lakásszövetkezet kölcsönfelvevő esetén lakásonként maximum 7 millió forint igényelhető, akár húsz éves futamidővel.

Tovább

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu