Együttműködik a Takarékbank és a Magyar Biokultúra Szövetség


2017. jan 19. írta: Takarék
Együttműködik a Takarékbank és a Magyar Biokultúra Szövetség

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Biokultúra Szövetség, valamint a Takarékbank Zrt., hogy elősegítse a magyar biogazdálkodás fejlesztését, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési stratégiában foglalt célkitűzések elérését, illetve a rendelkezésre álló uniós és hazai források kihasználását új, célzott termékek, finanszírozási konstrukciók kidolgozásával. Az egyezményt aláíró felek vállalták, hogy különös figyelmet fordítanak a hazai bioélelmiszer-fogyasztást ösztönző programok sikeres megvalósítására is.

Tovább

Vida József lett a Takarékbank elnök-vezérigazgatója


2017. jan 18. írta: Takarék
Vida József lett a Takarékbank elnök-vezérigazgatója

A Takarékbank tavaly év végén megválasztott új igazgatósága tisztújító ülésén Vida Józsefet választotta meg a bank új elnök-vezérigazgatójának, míg Szabó Levente korábbi vezérigazgató vezérigazgató-helyettesként folytatja munkáját. A jövőben két új vezérigazgató-helyettes is segíti a takarékszövetkezetek központi bankjának munkáját: Martzy Antal korábban a bank pénzügyi divízióját vezette, míg Egerszegi Ádám, aki 2005-2014 között a Takarékszövetkezeti Üzletág irányítója volt, a Duna Takarék Bank Zrt. éléről érkezik. A Takarékbank felügyelőbizottsága az igazgatóság korábbi elnökét, Sebestyén Istvánt választotta meg a testület elnökének.

Tovább

Megugrott a turizmus novemberben


2017. jan 16. írta: Takarék
Megugrott a turizmus novemberben

Egy év alatt hatalmas növekedés történt a turizmusban: a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 16,5 százalékkal, a belföldi vendégek által eltöltötteké 16,3 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest.

Tovább

Üzemanyagok drágulása húzta az inflációt


2017. jan 13. írta: Takarék
Üzemanyagok drágulása húzta az inflációt

Tavaly év végén 1,8 százalékra emelkedett az infláció, így 2016 átlagában 0,4% volt a mutató. Januártól már 2% fölé emelkedhet az infláció, ami márciusra 2,7-3%-ra gyorsulhat, ezt követően azonban „visszaszelídülhet”, s 2017-ben átlag 2,3 százalék lehet.

Tovább

Gyorsítani kell az agrárfejlesztéseket


2017. jan 12. írta: Takarék
Gyorsítani kell az agrárfejlesztéseket

Minden adott ahhoz, hogy az agrárium fejlődhessen, véli a Takarék Agrár Központ vezető szakértője. 2020-ig a támogatási rendszer kiszámítható, s ezt érdemes felhasználni a fejlesztések felgyorsítására, hiszen a világpiacon fokozódik a verseny.

Tovább

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu