Elfogadta a Takarék Csoport új stratégiáját a közgyűlés


2017. jún 27. írta: Takarék

Egyhangúlag elfogadta a takarékszövetkezeti integráció új, 2021-ig szóló stratégiáját a Takarékbank rendkívüli közgyűlése kedden, a stratégiában a bank a hagyományos szövetkezeti értékek megőrzése mellett nagy hangsúlyt helyez a digitalizációra, és jelentős növekedést tervez a mikro-, kis- és középvállalkozások és az agrárszektor területén, valamint a fiatalabb ügyfelek körében - mondta a Takarékbank elnök-vezérigazgatója a közgyűlés után az MTI-nek.

    Vida József hangsúlyozta: a közgyűlésen a takarékok 99,5 százalékos részvétele mellett fogadták el az új ötéves stratégiát, amely szerint a 2018 januárjától érvényes struktúrában a Takarékbank, a központi kereskedelmi bank és a jelzálogbank, valamint 12 erős, regionális takarék lesz az alapja a szövetkezeti munkának. Ehhez csatlakoznak a Takarékbank irányítása mellett a faktorálással, lízinggel, alapkezeléssel és egyéb kiegészítő pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó leányvállalatok.
    A stratégia kialakításában az összes takarékszövetkezet részt vett, a meglévő jogszabályokba való beillesztését a postaügyért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásért felelős kormánybiztosság segítette - hangsúlyozta Vida József.
    Az elnök-vezérigazgató szerint az új integráció a kétszintű magyar bankrendszer harmincéves történetének legjelentősebb átalakítása. Az integrációt a gazdasági környezet elvárásai kényszerítették ki, valamint a banki kamatok alacsony szintje, amire csak jól szervezett, átgondolt, racionális választ lehet adni - mondta.
    Hozzátette, a takarékok megértették a változást, ami a bankrendszerben informatikai fronton történik és mindent megtesznek azért, hogy elvigyék a vidéki emberekhez a nagyvárosokban elérhető digitális innovációkat. A 10 ezer lakos alatti településeken így megvalósulhat a digitális világ, a postai és takarékszolgáltatások összhangja - mutatott rá Vida József.

vida_jozsef_kep_kicsi.png

Szólj hozzá