Gyorsítani kell az agrárfejlesztéseket


2017. jan 12. írta: Takarék

Minden adott ahhoz, hogy az agrárium fejlődhessen, véli a Takarék Agrár Központ vezető szakértője. 2020-ig a támogatási rendszer kiszámítható, s ezt érdemes felhasználni a fejlesztések felgyorsítására, hiszen a világpiacon fokozódik a verseny.

Hatalmas uniós és kormányzati programok indultak, egyre több a vidékfejlesztési támogatás, a kamatkörnyezet pedig rendkívül kedvező, mondta a Karc FM műsorában Fórián Zoltán, a Takarék Agrár Központ vezető szakértője. 2020-ig a mezőgazdaság támogatása uniós szinten is kiszámítható, ezt az időszakot pedig most a gazdáknak a fejlesztések felgyorsítására kell felhasználniuk.

– Hogyha elmaradunk a fejlesztésekkel, és a világpiac elhúz mellettünk, akkor bizony fokozottan rosszabb lesz a helyzet. Tehát nem szabad megállni, sőt, gyorsítani kell a fejlesztéseket – magyarázta a szakértő. Fórián Zoltán szerint természetesen 2020 után is lesz közösségi agrárpolitika (KAP), a jelenlegi támogatási formák is fönn fognak maradni. Csakhogy a torta valószínűleg megint kisebb lesz – ennek oka, hogy az uniós büdzsé legnagyobb tétele a KAP, ami miatt sok bírálat is éri egyéb szektorokból –, így a mostani időszakot különösen ki kell használni. Az új uniós költségvetési ciklusban egyébként várhatóan inkább a pályázati úton és a visszatérítendő formákban elérhető források felé fog elmozdulni a közös agrárpolitika szerkezete, s ezzel is érdemes lesz számolni.

A megfelelő fejlesztésekhez azonban elengedhetetlen, hogy a magyar mezőgazdaság szereplői megalapozott üzleti terveket is készítsenek. Ezek viszont középtávú piaci előrejelzések nélkül nem készíthetőek el, miközben ilyen elemzésekből egyelőre kevés van Magyarországon.

– Sokszor hallunk arról, hogy a mezőgazdasági piacok egyre kiszámíthatatlanabbak, de ez nem kiszámíthatatlanság, hanem a piacok váltak nehezebben átláthatóvá. De aki figyelmet fordít rá, az nagyon szépen tudja ezeket a trendeket követni. Tehát az üzleti tervhez kellenek ezek a közép-távú előrejelzések, hogy lássuk azt például: a világ gabonatermelése olyan mértékben, olyan ütemben növekszik, hogy az árak növekedésére középtávon sem látunk igazából érdemi növekedési lehetőséget. Tehát aki üzleti tervezést szántóföldi növénytermesztésben, főleg gabonafélékre tervez, az bizony a hatékonyság növelésére, vagy a közös értékesítésre, esetleg a préspiaci stratégiák megvalósítására kényszerül helyezni a hangsúlyt, illetve ezek kombinációjára – nyilatkozta a szakember.aratas.jpg

Szólj hozzá

agrár fejlesztés mezőgazdaság agrárpolitika KAP Fórián Zoltán