Új takarékszövetkezeti stratégia: ezek a fő célok


2016. okt 27. írta: Takarék

Közösen ünnepelte a Takarékossági Világnapot a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete, a Takarékbank és az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség október 27-én. Az eseményen Bártfai-Mager Andrea, postaügyekért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos ismertette az új…

CSOK: egyre nagyobb sláger a könnyűszerkezetes ház


2016. okt 23. írta: Takarék

Meglepően sok család igényelne CSOK-ot könnyűszerkezetes ház építéséhez vagy vásárlásához a szövetkezeti hitelintézetek tapasztalatai szerint. Az igénylési folyamat lényegében megegyezik azzal, mint a hagyományos építésű ingatlanok esetében, van azonban néhány tényező, amelyeket érdemes szem előtt…

Hogyan hatástalanítsuk a nyugdíjbombát?


2016. okt 21. írta: Takarék

Aggódik, miből fog megélni idős korában? Takarékoskodna, de nem tudja, hogyan kezdje el? Ha csak néhány ezer forintot tud megspórolni havonta, már abból is komoly összeg gyűlhet össze évtizedek alatt.

Kkv-k figyelem! - Pest megyében is elérhető az ingyenhitel


2016. okt 19. írta: Takarék

Immáron Pest megyében is elérhető nullaszázalékos kamattal a versenyképesség növelésének céljára igényelhető kisvállalkozói hitel. A jellemzően kapacitásbővítésre, beruházásra, illetve tárgyi eszköz beszerzésére felvehető hitel összege minimum 1 millió, maximum 50 millió forint lehet. Az innovatív…

Masszív béremelkedést hozott a nyár vége


2016. okt 19. írta: Takarék

Az előző hónapokhoz képest lényegesen gyorsabban, 8,6 százalékkal emelkedtek a nettó reálbérek augusztusban. A tavalyi 4,6 százalékot követően idén összességében 7,1 százalék, de akár ennél is nagyobb lehet a növekedés üteme - vélik a Takarékbank elemzői.

Egy jó váltással havonta tízezreket spórolhat!


2016. okt 18. írta: Takarék

Magasnak találja meglévő hitele kamatát? Többféle kölcsöne is van, köztük magasabb és alacsonyabb kamatúak is? Szeretne havonta kevesebbet fizetni a hitelek után a bankoknak és más pénzügyi intézményeknek? Ha így van, érdemes elgondolkodnia az adósságrendező hitelen.